KSZA

2. 5. A nettó jelenérték vizsgálata

Az oktatási befektetések jövedelmezőségét a megtérülési ráták vizsgálata helyett a nettó jelenérték vizsgálatával is szokták becsülni. Ez azt jelenti, hogy egy előzetesen kiválasztott diszkontráta felhasználásával kiszámítják az adott emberi tőke nettó jelenértékét, és ha pozitív értéket kapnak, akkor a befektetést jövedelmezőnek ítélik meg. A diszkontráta kiválasztásának problémáját korábban már tárgyaltuk. A gyakorlatban a diszkontráta megválasztásának nehézségeit úgy próbálják meg áthidalni, hogy úgynevezett érzékenységi vizsgálatot végeznek, vagyis a nettó jelenértéket több különböző diszkontráta mellett kiszámítják, és a különböző beruházási lehetőségeket minden kamatláb mellett rangsorolják. Minél magasabb diszkontrátát választunk, annál kisebb lesz a nettó jelenérték.

A nettó jelenérték és a megtérülési ráták alapján hozott döntések ellentmondásba kerülhetnek egymással. Nézzünk erre egy példát! Tegyük föl, hogy egymást kizáró két beruházási lehetőségről kell döntenünk – például vagy az orvosi, vagy a jogi egyetemen kívánjuk folytatni tanulmányainkat. A kétféle emberi tőke nettó jelenértékét különböző diszkontráták mellett a 2. 4. ábrán ábrázoltuk.

2. 4. ábra. Két egymást kizáró iskolázási döntés közötti választás

2. 4. ábra. Két egymást kizáró iskolázási döntés közötti választás

A 2. 2. ábrán már bemutattuk, hogy grafikusan ábrázolva a belső megtérülési ráta az a diszkontráta, ahol a nettó jelenérték a vízszintes tengelyt metszi. Példánkban, ha a megtérülésiráta-szabályt alkalmazzuk, akkor inkább a jogi tanulmányokat kell választani, mivel annak jövedelmezősége nagyobb ( rj > r0 ). A nettójelenérték-módszerrel először kiválasztunk egy diszkontrátát, és azután a nettó jelenérték nagysága szerint döntünk arról, hogy az iskolázási terv megvalósítható-e. Ha a kiválasztott diszkontráta kisebb, mint i* , mondjuk is, akkor a kétféle értékelés egymásnak ellentmondó beruházási döntéshez vezet. A nettó jelenérték módszere szerint ebben az esetben az orvosi pályát kell választanunk, mert adott diszkontráta mellett annak nagyobb a nettó jelenértéke. A gyakorlatban a nettó jelenérték vizsgálatára – éppen a diszkontráta kiválasztásának nehézségei miatt – csak ritkán kerül sor. Az elemzések inkább a belső megtérülési ráta alakulásával foglalkoznak.