KSZA

Összefoglalás

1. Az oktatást – főként az alsó és középfokú oktatás – a legtöbb országban túlnyomórészt közösségi forrásokkal finanszírozzák. Az állam szerepvállalásának szükségességét az oktatás externális hozamaival és az esélyegyenlőség elősegítésével szokták indokolni.

2. A támogatások oktatási szintek és programok közötti elosztásával kapcsolatos döntést segítheti az elosztás hatékonyságra és egyenlőségre gyakorolt hatásának vizsgálata.

3. A kormányzati hatáskörök és az externális hozamok kiterjedésének közelítésére törekednek a legtöbb országban. Így az oktatásban az alsóbb oktatási fokozatokat általában helyi vagy regionális hatáskörbe utalják, míg a felsőoktatást főként a központi költségvetés finanszírozza.

4. A közoktatás helyi szintre utalása szükségessé teheti, hogy központi támogatással próbálják kiegyenlíteni az egyes iskolafenntartók vagyoni helyzete és jövedelemtermelő képességének következtében kialakuló nagy különbségeket az egy tanulóra jutó ráfordításokban.

5. A felsőoktatás hozamait kevésbé tekintik helyi jelentőségűnek, mint a közoktatásét, ezért a támogatásokat rendszerint a központi költségvetésből nyújtják: vagy a felsőoktatási intézményeknek – a felsőoktatás iránti kereslet ösztönzésére –, vagy a hallgatóknak a kereslet ösztönzésére és az esélykülönbségek csökkentésére.

6. A hallgatói támogatási rendszereket az elmúlt években legtöbb országban olyan módon alakították át, hogy az átlagos vagy átlag alatti jövedelmű adófizetőktől kevesebb jövedelmet csoportosítsanak át a várhatóan kedvezőbb helyzetű hallgatókhoz, ezért egyre több országban vezetnek be hallgatói hitelprogramokat, illetve egyre inkább a rászorultságtól teszik függővé az egyéb támogatási formákhoz való hozzáférést.

Ajánlott irodalom

Benson, C. S. : Educational Financing. In: Encyclopedia of Economics of Education. Pergamon Press, Oxford, New York, 1996.

Buchanan, J. M.–Floers, M. R. : The Public Finances. Irwin, Homewood Illinois, 1987.

Guthrie, J.–Garms, W. I.–Pierce, L. C. : School Finance and Education Policy Prentice Hall, Englewood Cliffs, New Jersey, 1988.

Friedman, M .: The Role of Government in Education. Megjelent: Economics and the Public Interest. (Szerk.: Solo, R. A .) Rutgers University Press, N. J., 1955.

Monk, D. H.: Educational Finance. An Economic Approach. Mc.Graw Hill, New York, 1990

Policies for Higher Education in the 80s. OECD. Párizs, 1983.

Semjén András : Oktatásfinanszírozási szempontok egy reformhoz. Közgazdasági Szemle, 1992. 12. sz.

Woodhall, M.: Student Loans in Higher Education. International Institute for Educational Planning. Párizs. 1. Western Europe and USA 1990; 2. Asia, 1991; English-Speaking Africa 1991; Latin America 1993.