Az oktatásfinanszírozási rendszereket hatékonyságuk és az egyenlőségre gyakorolt hatásuk mellett annak alapján is meg szokták ítélni, hogy megfelelő-e a támogatások szintje. Oktatáspolitikai viták során ez az egyik leggyakrabban érintett kérdés. Az 1960-as, 1970-es években a megfelelő szintet rendszerint az oktatási támogatások GNP-hez viszonyított arányaként értelmezték (8 százalék körüli szintet találtak „megfelelőnek”). Az újabb mérőszámok az oktatás kimenetelét, kibocsátását próbálják meg figyelembe venni. Az alkalmazott változók a következők szoktak lenni [lásd például Benson (1996)]:

1. a megfelelő korcsoport alsó fokú oktatásban való részvétele (a legtöbb országban ez megközelíti a 100 százalékot, de néhány fejlődő országban jóval alacsonyabb az arány. Etiópiában például 1985-ben 36 százalék volt);

2. az alsó fokú oktatásban való részvételi arányok nemek szerinti különbségei (Marokkóban például a fiúgyerekek 98 százalék részt vesz az alsó fokú oktatásban, a lányoknak csak 63 százaléka);

3. a megfelelő korcsoporton belül a középiskolázásban részesülők aránya (az iparosodott országokban ez az arány 75-90 százalék között van);

4. az írástudás aránya a felnőtt lakosság körében.

Az újabb értékelések szerint az oktatás megfelelő támogatási szintjének biztosítania kell a nemek között kiegyenlített, csaknem teljes körű részvételt az alsó fokú oktatásban, valamint olyan színvonalú iskolázást az egész népesség számára, amely biztosítja, hogy írástudásukat megőrizhessék egész életükre. E célok megvalósítására eltérő egy főre jutó támogatások szükségesek a különböző országokban az oktatási rendszer működtetésének hatékonyságától függően. A hatékonyság kérdéseivel a következő fejezetben foglalkozunk.

Forrás : Education at a Glance. 1997. B 3. 3. táblázat.