Ebben a vizsgálatban arra kívántunk választ kapni, hogy a degresszió tervezett „visszaszorulása” 1998-tól 2010-ig évről évre milyen ütemben valósul meg. A vizsgálat során az 1998-as egyéni nyugdíjalapokat átszámítottuk a fokozatosan eltolódó degressziós sávok alapján. A számítás logikája az volt, hogy ha a degressziós sávhatárok a nettó kereseti index+8 százalékpontos ütemben nőnek, maguk a nettó keresetek pedig a nettó kereseti index szerint, akkor megtehetjük, hogy a nettó kereseteket az 1998. évi nominális szinten tartva csak a degressziós sávokat emeljük, évenként 8 százalékkal. Ez természetesen csak durva becslésnek tekinthető, hiszen a kereseteket – nemcsak azok arányait, hanem a közöttük abszolút számban mért különbségeket is – 1998. évi szinten „befagyasztja”. Ennyiben ez a vizsgálat statikusabb, mint az eddigiekben bemutatottak, amelyekben az adatok továbbvezetése során az 1998-as évben megszerzett keresetek közötti arányok ugyan nem változtak, de a közöttük levő forintkülönbségek nőttek, mert a keresetek azonos indexekkel szorzódtak.

Más oldalról tekintve azonban ez a vizsgálat egyben dinamikusabb is az előzőnél, hiszen mérhetővé teszi a degresszió leépítésének egész folyamatát. A 7. táblázat – a szóródás alábecslése miatt – valamivel kisebbnek mutatja ugyan az érintettek számát, egészében véve mégis képet adhat a degresszió leépítésének folyamatáról, sebességéről.

Az előző vizsgálatban 2005-re kimutatott nyugdíjalap-csökkentés és a 7. táblázatbeli mérték közötti különbség a vizsgálatok előzőkben jelzett eltérő megközelítési módjából adódik. A nagyobb adatigényű, 2005-re vonatkozó előreszámítás kifejezi a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetek további várható szóródásemelkedését azáltal, hogy az 1999–2010-es időszak éveiben megszerzendő keresetek szóródása a magasabb, 1998. évinek felel meg, s ez egyre nagyobb súlyt kap. A 7. táblázat alapjául szolgáló előretekintés csak a nyugdíjazottaknak az 1988–1998-as időszak átlagában kialakult jövedelmi szóródása alapján határozta meg a degresszió leépülését. Ütemezésében és mértékében tehát az itt kimutatottnál némileg lassabb és mérsékeltebb csökkenésre lehet csak számítani.

Az eddigi eredmények alapján nem meglepő, hogy a degresszió hatása évről évre csökken, a degresszív beszámítással nyugdíjazottak aránya egyenletesen, évi mintegy 7 százalékponttal mérséklődik a következő években, az évtized végére pedig gyakorlatilag megszűnik, illetve csak a kiugróan magas keresetekre korlátozódik.

A degresszión keresztül megvalósuló nyugdíj(alap)-csökkentés kezdetben gyorsan, később már lassabban, de állandóan mérséklődik, így a vizsgált két tényezőt – az érintett létszámot és az elvonás mértékét – tekintve, az évtized végére a degresszió egészében véve már csak tizedszázalékokban lesz mérhető, hatása a nyugdíjrendszerben marginális lesz.