Az adatbázis elemzésére áttérve: minden más tényező változatlanul hagyásával átszámítva az adatbázis nyugdíjait, az évente 1,55 százalékkal emelkedő skála összességében mintegy 4,9 százalékkal alacsonyabb nyugdíjszínvonalhoz vezetett volna (5. táblázat). Az átlagnyugdíj a megállapításkor 31 188 forint volt, ami az új skála szerint átszámítva 29 654 forintra csökkenne.

A nyugdíjszint 4,9 százalékos csökkenése statikus, 1998. évi állapotot jellemez. A következő évtizedben az átlagos szolgálati idő előreláthatóan emelkedik. Ilyen irányban hat a korhatáremelés és az, hogy a következő évtizedben nyugdíjba vonulók – a korábbi évjáratokhoz képest – relatíve több szolgálati időt szereztek a teljes foglalkoztatottság évtizedeiben, s ezt még csak aránylag kisebb mértékben rontja le az elmúlt évtized munkanélkülisége. Az átlagos szolgálati idő várható növekedése valamelyest enyhíti a skálaváltozás nyugdíjcsökkentő szerepét. Amennyiben azonban a minimumfeltételek is szigorodnak, jelentősen megnövekedhet a skála alsó szakaszán – ahol egyébként is a legnagyobb a visszaesés – a minimummal sem védettek száma.

A modellszámítások eredményei szerint a nyugdíjaknak a vizsgált új skála hatására történő elmozdulása erőteljesen függ a szolgálati idő hosszától. Mint az 5. táblázatból is látható, az egyre hosszabb szolgálati időhöz egyre kisebb mértékű nyugdíjcsökkenés tartozik. Alacsony szolgálati idő esetében jellemzően 10 százalék feletti a nyugdíjcsökkenés, a hosszú szolgálati időkhöz 4-5 százalék körüli értékek tartoznak. A csökkenő tendencia alól egy markáns kivétel van: a 20–24 év szolgálatiidő-sáv, ahol az új skála nyugdíjcsökkentő hatása 5 százalék alatt marad. A jelenség oka az, hogy ebben az – alacsony létszámú – sávban a többi sávhoz képest nagyobb mértékben koncentrálódnak a minimumos nyugdíjak, márpedig a minimumszabály az új skála által „elvett” nyugdíjrészt részben vagy egészben „visszaadja”.

A vizsgált nyugdíjskála nyugdíjcsökkentő hatása az adatbázis nyugdíjain mérve, alapvonásait tekintve kifejezi a jelenlegi és a vizsgált skála százalékos mértékei közötti arányt. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lennének jelentős eltérések is. Az alacsonyabb szolgálati idők esetében a nyugdíjak tényleges csökkenésének mértéke lényegesen kisebb annál, mint ami a skálaszázalékok arányából – elméletileg – adódna. Ennek oka a minimumszabály hatása. A jelenlegi skála mellett is minimumon lévő nyugdíjak az új skála alkalmazásával sem csökkennek. A minimum „megtartja” az egyébként lecsökkenő nyugdíjakat, azaz „ami elveszett a skálánál, visszajön a minimumszabálynál”. Ha pedig a nyugdíj eredetileg nem volt minimumos, az új skála alkalmazásával viszont azzá válik, a nyugdíj csökkenése kisebb, mint ami pusztán a skálamértékek arányából adódna.

Konkrét számpéldát véve: a 25–29 éves szolgálati idő csoportban a vizsgált skála mértékei 15,9–11,6 százalékkal alacsonyabbak a jelenlegi skála mértékeinél. Ugyanakkor azonban ebben a szolgálatiidő-csoportban a nyugdíjak átlagosan csak 11,8 százalékos csökkenést mutatnak (a minimumszabály hatására). A skálamértékek változásának a nyugdíjakra gyakorolt tényleges hatása tehát nem pusztán e mértékek viszonyából, hanem a megállapítási szabályrendszer kapcsolódó elemeinek összhatásából vezethető le.

A jelenlegi nyugdíjskála felcserélhetőségének globális megítélését – és pénzügyi hatását – elsősorban az határozza meg, mi jellemző a skálának a 35–45 év közötti szolgálati időt tartalmazó szakaszán, ahol a döntő többség nyugdíjba vonul. Ezen a tartományon a skálák mértékeinek eltérése viszonylag csekély, tehát az érintettek zöménél nem jelent(het) drasztikus váltást a skála módosítása. Az egyén oldaláról közelítve viszont az alacsony szolgálatiidő-tartomány a kritikus. Itt olyan nagymértékű nyugdíjcsökkenések is bekövetkezhetnek, amelyek – bár a globális hatást alig befolyásolják – az érintettekre nézve igen kedvezőtlenek lehetnek. Mindezt valamennyire mérsékli a nyugdíjminimum érvényesülése, amely a skála módosítása nyomán keletkező veszteségeket korlátozza, illetve kompenzálhatja.