Cikk

Madarász Aladár

Kameralizmus, történelmi iskola, osztrák gazdaságtan

Három vázlat a német és osztrák közgazdasági diskurzus történetéből

A kameralizmus a 16-18. századi német gyakorlati államtudomány és egyetemi tantárgy volt, amely összefoglalta a hivatalnokok képzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati gazdasági ismereteket. Felfogása szerint az alattvalók jóléte és boldogsága feltétele az uralkodó gazdagságának, de az alattvalók önmaguktól nem képesek utat találni ehhez a boldogsághoz, szükség van az állandó külső irányításra. Igazgatásközpontúsága és egyetemi intézményesülése miatt nem tekinthető a merkantilizmus helyi változatának. Az 1840 és 1945 közötti német történeti iskola hagyományos ábrázolása több mint egy évszázadon át a német és a neoklasszikus tradíció szembenállását hangsúlyozta, kiemelve az organicizmus, a fejlődésgondolat és az egyediség jelentőségét, a szociális kérdés fontosságát, illetve a deduktív módszer és a gazdaság változatlan törvényeinek tagadását. A modern rekonstrukciók a történeti iskolát a posztklasszikus válságra adott egyik európai válaszként fogják fel, amely a történelemből levont, empirikusan megalapozott induktív alternatívát kínált. Az 1871-től kialakult osztrák iskola a neoklasszikus paradigmának egyszerre volt alkotórésze és versenytársa. A módszertani individualizmus, a szubjektivizmus, az idő fontossága, a tudás szerepe, az alternatív költségek elmélete stb. ugyan beépültek a mainstream közgazdaságtanba, de hangsúlyos kiemelésük lehetővé tette, hogy a társadalomelméleti magyarázat igényét őrző osztrák iskola megtartson valamit önálló beszédmódjából.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: B0, B1, B2.

XLIX. évf., 2002. október (838—857. o.), Tanulmány

 Letöltés (PDF formátum, 209.86 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004