Tarafás Imre
A kamat, az árfolyam és a forint hátralévő évei
A Közgazdasági Szemlében közel hat évvel ezelőtt megjelent cikkemben arról írtam,
hogy a monetáris politika számára a legnagyobb kihívás a termelői és a fogyasztói
infláció jelentősen eltérő mértékéből fog adódni (Tarafás [1995]). Úgy gondoltam, hogy
akárcsak az 1995-öt megelőző jó néhány évben, azt követően is az lesz a jellemző, hogy
a fogyasztói árszint az ipari termelői áraknál sokkal gyorsabban fog emelkedni. A különbséget egyrészt a fogyasztói ártámogatások csökkenése, az adók növekedése, azaz
a nettó forgalmiadó-sáv szélesedése, másrészt pedig az magyarázza, hogy a szolgáltatások árai - amelyek nem szerepelnek az ipari termelői, de annál inkább a fogyasztói
árindexben - gyorsabban emelkednek az ipari termékek árainál. A monetáris politika a
külső egyensúlyhiánnyal terhelt, jelentős befektetéseket igénylő, deficites költségvetéssel működő gazdaságban nem építhet arra, hogy a gazdaság egyetlen megtakarító
szektorának, a lakosságnak a megtakarításai folyamatosan és jelentősen veszítsenek
értékükből a negatív reálkamatok miatt - ezért a monetáris politikának a fogyasztói
árszint emelkedéséből kell kiindulnia, ahhoz kell szabnia a belföldi kamatszintet. Másfelől viszont az árfolyam-politika nem szakadhat el az ipari termelői árszint alakulásától.
A - magasabb - fogyasztói árszint-emelkedéshez igazodó monetáris politika és az -
alacsonyabb - termelői árszinthez igazodó árfolyam-politika magas reálkamatot kínál a
külföldi pénzügyi befektetőknek; a tőkebeáramlás nagymértékű jegybanki intervenciót,
majd sterilizációt kényszerít ki, ami komoly költségekkel jár, miközben a nagy tömegű
spekulatív tőke jelenléte a destabilizálás időről időre felmerülő veszélyével fenyeget.
Ebben a cikkben ezekből a szempontokból vizsgálom az elmúlt hat év fejleményeit, a
monetáris politika reagálását, végül pedig megpróbálok előretekinteni.
XLVIII. évf., 2001. június (480—497. o.), Tanulmány
(PDF formátum, 232.81 kB)