Cikk

Fiáth Attila — Kristóf Tamás — Márton András

Állami energiavállalatok pénzügyi teljesítménye Magyarországon a koronavírus-járvány előtt és alatt

Az energiaszektor pénzügyi teljesítménye nagymértékben befolyásolja a gazdasági folyamatok stabilitását, valamint a környezetbarát energiatechnológiák bevezetésének lehetőségeit. A Magyarországra 2020-ban begyűrűző koronavírus-járvány, valamint az annak nyomán kialakuló válsághelyzet számos iparágat és szektort megrendített. Jelen tanulmány célja a hazai energetikai nagyvállalatok - kiemelten az állami tulajdonúak - pénzügyi stabilitását vizsgálva választ adni arra a kérdésre, hogy a világjárvány által előidézett válság milyen mértékben érintette rövid távon (2020 végéig) az energiaszektort. A vizsgálatot egy kiterjedt vállalati adatbázison alapuló logisztikus regressziós modellel végeztük el. Az empirikus eredmények rámutattak, hogy az állami energetikai vállalatok pénzügyi teljesítménye között profilonként voltak eltérések, de a csődvalószínűségük 5 százalék alatt maradt a vizsgált időszakban, ami összességében erős pénzügyi stabilitásra, valamint a koronavírus-járvány okozta válságnak való ellenálló képességre utal. Következtetésünk szerint a járvány keltette gazdasági események önmagukban kevésbé gátolták a hazai energetikai szereplők részvételét az energiaátmenetben.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: JEL: G33, Q47, C53.

LXX. évf., 2023. október (1057—1076. o.), DOI:10.18414/KSZ.2023.10.1057, Tanulmány

 Letöltés (PDF formátum, 205.63 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004