Cikk

Csaba László

A szellem óriásának magányossága

Ez a tanulmány kísérlet Kornai János monumentális munkásságának tudatosan szelektív áttekintésére. Pusztán terjedelmi okokból is töredékes, és természetesen hiányzik még a történelmi távlat is. Kornai hét évtizeden át állócsillagként volt jelen a nemzetközi közgazdaság-tudományban, kiterjedt munkássága a térségünkben élő és alkotó pályatársak közül a legnagyobb hatással volt a világ közgazdasági gondolkodására. Munkái több mint egy tucat nyelven, a világ élenjáró folyóirataiban és könyvkiadóinál jelentek meg, s ehhez mérhetően lenyűgöző az idézettsége is. Bár sosem kapott Nobel-díjat, amit minden bevett mérce szerint megérdemelt volna, tudományos kisugárzása meghaladta számos kitüntetettét. A kerek születésnapjára megjelent ünnepi kötetek megmutatták, hogy szinte nincs olyan területe tudományágunknak, ahol ne vitatták volna élénken meglátásait és javaslatait. E cikkben nem a kronológia a meghatározó, hanem azt próbáljuk bemutatni, mi volt a hatása, miben állt eredetisége, és mi az öröksége.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: B31, B41, B52.

LXX. évf., 2023. január (1—22. o.), DOI:10.18414/KSZ.2023.1.1, Tanulmány

 Letöltés (PDF formátum, 218.44 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004