Cikk

Lima da Frota Araujo Carlos Raul — Szunomár Ágnes

Kelet-Közép-Európa a digitális selyemúton? Lehetséges politikai gazdaságtani magyarázatok

A kelet-közép-európai térség országai eltérő módon viszonyulnak ahhoz a kérdéshez, hogy bevonják-e - és ha igen, milyen mértékben - a kínai technológiai vállalatokat digitális átalakulásukba. A tanulmány központi kérdése éppen ezért az, hogy hogyan és miért reagálnak ezen országok eltérően Kína digitális selyemút kezdeményezésére. Az eltérő válaszok magyarázatára négy hipotézist fogalmazunk, majd vizsgálunk meg, figyelembe véve regionális, globális és nemzeti szintű tényezőket. Először azt a feltételezést vizsgáljuk, mely szerint a kapitalizmus helyi változata hatással van a vizsgált országok külpolitikai preferenciáira. Ezt követően elemezzük, vajon a 2008-as gazdasági válság nyomán Európában kialakult új mag-periféria törésvonal késztethette-e arra a kormányokat, hogy EU-n kívüli szereplők felé forduljanak. Teszteljük továbbá a kölcsönös gazdasági függésre és a biztonsági aggályokra vonatkozó nemzetközi politikai gazdaságtani meglátásokat. Végül azt a feltételezést is megvizsgáljuk, hogy az infrastrukturális fejlettség tekintetében elmaradottabb országok hajlamosabbak lehetnek-e Kínát bevonni infrastrukturális fejlesztéseikbe.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: F5, F63, P26, P33.

LXIX. évf., 2022. március (367—388. o.), DOI:10.18414/KSZ.2022.3.367, Tanulmány

 Letöltés (PDF formátum, 252.89 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004