Cikk

Lénárd Tünde

A közoktatási centralizáció hatása a diákok teljesítményére Magyarországon

2013-ban széles körű centralizációs folyamat indult el a magyar közoktatásban, amelynek során minden, addig önkormányzati fenntartásban lévő iskola egy állami intézményfenntartó központhoz került. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja ennek a centralizációs folyamatnak a diákok tesztpontszámaira gyakorolt hatását mind általános iskolai, mind pedig középiskolai szinten. További cél ezeknek a hatásoknak a szintén 2013-ban indult szakképzési reform hatásaitól való elkülönítése. Az elemzés a különbségek különbsége módszerét és hozzáadottérték-modelleket használ, fix hatásokkal bővítve. Arra az eredményre jut, hogy hatodik és nyolcadik évfolyamon sem az általános iskolai, sem pedig a szerkezetváltó gimnáziumi képzésekben nem volt kimutatható hatása a centralizációnak. Még tizedik évfolyamon sem mutatható ki a 2013-at követő teljes időszakra vonatkozó átlagos hatás, csak 2015-ben és 2017-ben figyelhető meg átmeneti, 0,05 szórásegységnyi negatív centralizációs hatás a tesztpontszámokra. A centralizáció és a szakképzési reform hatásainak elkülönítését célzó modell alapján azonban valószínűsíthető, hogy ezek az átmeneti hatások is elsősorban a reform negatív hatásaira vezethetők vissza. Az utóbbi egy szórásegység 9-16 százalékával csökkentette a szakközépiskolások pontszámait.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: I21, I28.

LXVIII. évf., 2021. május (457—489. o.), DOI:10.18414/KSZ.2021.5.457, Tanulmány

 Letöltés (PDF formátum, 679.02 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004