Cikk

Erdős Katalin

Egyetemi vállalkozások Magyarországon - újragondolva?

Az egyetemek számos módon járulhatnak hozzá a regionális fejlődéshez. Az egyik lehetséges forma, hogy az egyetemekről kipörgetett (spin-off) cégek hasznosítják a felsőoktatási kutatóhelyeken keletkező tudást. Számuk növelése érdekében jó néhány országban változtattak a szellemitulajdon-joggal, az innovációval és a felsőoktatással kapcsolatos szabályozáson. Az ilyen irányú kezdeményezések Magyarországon körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt indultak meg, és azóta több jogszabályt is módosítottak. Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a hazai jogszabályok és az azok nyomán létrejött intézményi szabályozás milyen keretfeltételeket biztosít az egyetemi vállalkozások alapításához és fejlődéséhez Magyarországon, illetve ez mennyire van összhangban a jogalkotó szándékával. A dokumentumelemzésen és interjúkon alapuló vizsgálat eredményei szerint a jelenlegi szabályozási környezet számos akadályt gördít a cégalapítás elé, gátolva ezzel a területben rejlő lehetőségek kiaknázását.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: O32, O34.

LXVI. évf., 2019. március (305—329. o.), DOI:10.18414/KSZ.2019.3.305, Szemle

 Letöltés (PDF formátum, 630.54 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004