Mérő Katalin

A kockázatalapú bankszabályozás előretörése és visszaszorulása - az ösztönzési struktúrák szerepe

A globális pénzügyi válságot követően a bankszabályozás szemlélete jelentősen átalakult. Ennek egyik fontos tényezője, hogy a korábbi, kockázatalapú bankszabályozással szemben megerősödtek a szabályozás nem kockázatérzékeny elemei. A kockázatalapú szabályozás, vagyis a bankok belső kockázatkezelési modelljeinek szabályozási célú elfogadása a válság előtti bankszabályozás (Bázel-II.) legfontosabb fejleménye volt. Ezzel a szabályozóhatóságok elismerték, hogy a bankok jobban, pontosabban képesek saját kockázataikat mérni, mint a szabályozó- és felügyeleti hatóságok. A válság idején azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a kockázatalapú szabályozás, elsősorban a rossz ösztönzési struktúrák miatt, jelentősen alulbecsüli a kockázatokat. Ez okozta a válság utáni visszarendeződést: a Bázel-III. szabályozás oly módon csökkenti jelentősen a szabályozás kockázatérzékenységét, hogy számos nem kockázatalapú elemet is beépít eszköztárába. Ez a visszarendeződés erősen vitatott, hiszen első ránézésre nem más, mint visszalépés a régi, elavult szabályozási rendszer felé. A tanulmány a kockázatalapú szabályozás válság előtti előretörését és válság utáni visszaszorulását vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a kevert rendszerek jobbak, mint akár a pusztán kockázatalapú, akár az egyáltalán nem kockázatérzékeny rendszer.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: G01, G21,G28.

LXV. évf., 2018. október (981—1005. o.), DOI:10.18414/KSZ.2018.10.981, Tanulmány

(PDF formátum, 610.18 kB)