Cikk

Kornai János

Bevezetés a Központosítás és piaci reform című kötethez

Az alábbi írás Kornai János életműsorozata közeljövőben megjelenő harmadik kötetének bevezetője alapján készült. (A sorozat első kötete, A hiány és második kötete, A szocialista rendszer 2012-ben jelent meg.) Ritkán fordul elő, hogy életművét rendszerezve, egy szerző maga veszi tételesen sorra írásait, tárja fel az írások megszületésének körülményeit, és elemzi őket több évtized távlatából. Kornai János életműsorozatának összeállításakor erre a rendkívüli feladatra vállalkozott. A kötetben megjelenő 22 íráshoz fűzött gondolatainak közlésekor mai szemmel veszi górcső alá az egy kivételével a rendszerváltás előtt írt cikkeit, valamint 1956-ban írott első könyvét, A túlzott központosítást. Az írásokat rendszerező bevezető a központosításra és a piaci reformra összpontosítja a figyelmet - e témakörről bebizonyosodott, hogy korai még csupán a közgazdaságtani elmélettörténet fejezeteként számon tartani. A kötetben megjelenő írások egy része közvetlenül kapcsolódik a magyar gazdaság tapasztalataihoz, másik része pedig elméleti jellegű. Ennek megfelelően az itt közölt bevezetés is foglalkozik mind a magyar gazdaságtörténet máig is figyelemre méltó és tanulságos gyakorlati problémáival, mind pedig a szocializmust és a kapitalizmust, a centralizált és decentralizált formákat összehasonlító általános elméletekkel. Journal of Economic Literature (JEL) kód: D00, D4, P1, P2, P51.

LX. évf., 2013. március (253—281. o.), Visszatekintés

 Letöltés (PDF formátum, 607.35 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004