Cikk

Boda György — Virág Imre

Ütemvakság

A gazdaság növekedés felgyorsulása hosszú távon először szükségszerűen csak egy rövid helyreállítási perióduson keresztül valósulhat meg, amelynek során a növekedés ütemét a válságok miatt elmaradt vagy más okból elmulasztott növekedés pótlása gyorsítja fel. Ez azonban messze nem jelenti a hosszú távú növekedési ütem felgyorsulását. A jelenséget először Jánossy Ferenc írta le, akinek megállapításai ma is érvényesek: egy jelentős visszaesés, majd stagnálás után a növekedési ütem 2005 után visszaállt az 1980 óta kialakult 1,5 százalékos hosszú távú ütemre. A Jánossy-féle szakmastruktúra-tényező nem más, mint a tudástőke: a munkaképes lakosság személyes tudása, jártassága és motivációja. Ezek az összetevők egy újrafogalmazott termelési függvény emberi elemei számos új és már korábban is ismert tényező mellett. Az emberi erőforrások nyilvántartása nem kompetenciaalapú, és emiatt a hosszú távú növekedési ütem alacsony szintjét sem tudjuk megmagyarázni. A növekedési ütem ingadozásai mögött elsősorban gazdaságpolitikai hibákat, érdemeket keresünk, holott az emberi beruházások elégtelen szintje jelenti a problémát, amely a múlt örökségnek és a jelen terheinek súlya alatt nem oldódik meg automatikusan. A magyar gazdaság egy újabb helyreállítási periódus előtt áll, s a gazdasági átalakítás alapvető feladata a foglalkoztatható lakosság aktivizálása, enélkül minden növekedési gyorsulás csak átmeneti helyreállítási periódus marad. Journal of Economic Literature (JEL) kód: B23, C22, E01, O11.

LVII. évf., 2010. december (1087—1104. o.), Műhely

 Letöltés (PDF formátum, 1401.6 kB)

Navigátor< Előző oldal<<< Vissza a nyitóoldalraOldal tetejére

| a lap bemutatása |  a kiadó |  szerkesztőség |  útmutatás a szerzőknek |  felhasználói útmutató |  tartalom |
a legfrissebb szám |  előfizetés |  kiadványok |  keresés |  linktár |  hírlevél |  vendégkönyv |  oldaltérkép | 
felhasználó regisztráció | bejelentkezés | elfelejtett jelszó | személyes adatok kezelése | kijelentkezés |      | change to english |

Copyright © 2004 Közgazdasági Szemle Alapítvány. Minden jog fenntartva.
készítette: Webműves Bt. 2002
továbbfejlesztés: e-Média Informatikai Bt. 2004