Simonovits András

Keresetbevallás és újraelosztás az együttélő nemzedékek modelljében

E cikkben bemutatott modell a keresetbevallás és az újraelosztás kölcsönhatását elemzi az együttélő nemzedékek modelljében. Két nemzedék él együtt: a fiatal és az idős. A fiatalok keresnek, nyugdíjjárulékot fizetnek, adóznak, és ha marad pénzük, takarékoskodnak. Az idősek nyugdíjat kapnak, és felélik megtakarításaikat. Az adókból finanszírozzák a közjavakat, a nemzedékek között nincs, de a nemzedékeken belül lehetséges újraelosztás. A keresetbevallást és a megtakarítást az egyének olyan szubjektív hasznosságmaximalizáló magatartásából származtatjuk, amely leértékeli az időskort, és bár \\\"élvezi\\\" az adó- és járulékbevallást, potyautasként használja a közösségi javakat és szolgáltatásokat. A kormányzat olyan egyéni objektív hasznosságokat mérlegel, amelyek - a szubjektívekkel ellentétben - nem értékelik le az időskort, és explicit módon figyelembe veszik a közösségi árukat és szolgáltatásokat. A kormányzat az objektív hasznosságfüggvények átlagaként előállított, utilitarista társadalmi jóléti függvényt maximalizálja. Szükségszerűen gondoskodik bizonyos jövedelem-újraelosztásról, azaz jóléti maximalizálással adódnak a tb-nyugdíj- és az adórendszer paraméterértékei. Utilitarista társadalmi jóléti függvény és logaritmikus (illetve egy helyen lineáris taggal bővített) hasznosságfüggvények esetén a sötétszürke gazdaságban a bevallásarányos nyugdíj nagyobb jólétet nyújt, mint az alapnyugdíjjal kiegészített rendszer, a világosszürkében kisebbet. Az arányos rendszer fölénye azonban vélhetően ilyenkor is helyreállítható, ha megfelelő rászorultsági rendszerrel egészítik ki. Journal of Economic Literature (JEL) kód: H55, D91.

LVI. évf., 2009. február (101—118. o.), Tanulmány

(PDF formátum, 580.48 kB)