Az oktatás egyéni és társadalmi hasznát is rendszerint az oktatáshoz kapcsolható többlet-életkeresetekkel mérik. Az iskolázottsághoz tartozó többletkereseteket rendszerint az adott, h iskolai végzettségűek átlagos kere seteinek és a megelőző, h– 1 végzettségűek átlagos kereseteinek különbségeként számolják ki ( W_h–W_h–1 ). Az egyéni megtérülés vizsgálatához az adózott, a társadalmi megtérülés vizsgálatához az adózatlan keresetekkel számolnak ugyanabból a meggondolásból, mint az elmulasztott keresetek esetében. Az egyéneknek a szabadon felhasználható jövedelem jelent csak hasznot, ezért számolunk az adózott keresetekkel. Az adózással történő kiigazítás rendszerint kevésbé érinti a kevésbé iskolázottak életkeresetét, az adó progresszivitása miatt. Ezért az életkeresetek különbségét és így a megtérülési rátákat is jelentősen csökkentheti a kiigazítás. Ezt illusztrálja a 2. 2. táblázat .

Forrás : Számított adatok az Országos Munkaügyi Központ adatainak felhasználásával.

A társadalom számára az oktatás haszna az, hogy az iskolázás következtében növekszik a résztvevők termelékenysége. A költség–haszon elemzések elfogadják az emberitőke-elméletnek azt a feltételezését, hogy a magasabb keresetek a magasabb termelékenységet fejezik ki. A magasabb keresetek tehát az iskolázottsághoz kapcsolható többletoutputot mérik, amit az adózatlan keresetek tükröznek.

Az iskolázottsághoz kapcsolható többletkeresetek számításakor a magasabb végzettségűek kereseti előnyét többnyire teljes egészében az iskolázás hozamának tekintik. Ez a feltételezés csak abban az esetben volna igaz, ha a különböző egyének egyforma képességűek volnának, ezért termelékenységük és így kereseteik csak a különböző iskolázottság miatt térnének el egymástól. Az oktatás hasznát a feltételezés tehát felfelé torzítja. A korrekció lehetőségére még visszatérünk.

A számítás módjából lefelé torzítás is következik. Mint már szó volt róla, költség–haszon elemzés használatakor csak a pénzbeli hozamokat vesszük számításba. Az egyének viszont saját döntéseik meghozatalakor más hozamokat is tekintetbe vesznek, így az oktatás már tárgyalt fogyasztói hasznát, a munkafeltételekhez kapcsolható hasznot stb. Számításaink ezeket figyelmen kívül hagyják. A társadalmi megtérülés vizsgálatakor sem vesszük figyelembe az oktatás externális hozamait.

Az oktatás hasznának kiszámításakor több más probléma is felmerül. A szűrőelméletről szóló fejezetben látni fogjuk, hogy néhány szerző vitatja azt a feltételezést, hogy az iskolázás hatására nő a dolgozók termelékenysége. Az egyén pénzbeli hozamát ez a feltételezés nem befolyásolja (hiszen a többletkereset mindenképpen hozam számára), a társadalmi hozam ismertetett számítását viszont megkérdőjelezi a feltételezés. Mások a jövedelemelosztás neoklasszikus elméletének helyességét is kétségbe vonják – tehát azt, hogy minden termelési tényezőt a határterméken fizetnek, és így a többletkeresetekkel jól mérhető a többletoutput. A társadalmi megtérülés vizsgálatának értelmét vitatják ezek az ellenvetések. Az egyének hasznát azonban nem befolyásolja a termelékenység és a bérek közötti kapcsolat hiánya, hiszen az egyének beruházási döntésük meghozatalakor a többletkereseteket számításba veszik, függetlenül attól, hogy milyen okból – a magasabb termelékenység vagy más okok következtében – kapnak nagyobb béreket.

A 2. 3. táblázatban röviden áttekintjük a most elmondottakat. A táblázat összeállításakor szempontunk az volt, hogy az adatok egy részét meglévő statisztikai felvételekből is összegyűjthessük. Azért szerepel például transzferként a tandíj és a beiratkozási díj a társadalmi költségek esetében, a statisztikák intézményekre vonatkozó kiadási adatokat tartalmaznak, és az összefoglaló adatokban már szerepelnek az egyéni forrásokból történő kiadások is. A tandíj újbóli beszámítása ezért kettős számításba vételt eredményezne.