Az eddigiekben külön-külön vizsgáltuk a nyugdíj-megállapítás egyes tényezőit, bár minden vizsgálat rámutatott arra is, hogy ezek az elemek szoros összefüggésben állnak, kölcsönösen hatnak egymásra. A valorizáció továbbvitele jelentősen befolyásolja és – a nyugdíjazás éve szerint is eltéréseket mutatva – jövedelemfüggően átrendezi a nyugdíjalapokat. Ezekre a nyugdíjalapokra kell alkalmazni a megváltozó nyugdíjskálát. Ennek vizsgált módosítása általánosan szigorító jellegű, ami tendenciaszerűen „visszaveszi” a teljes valorizálás adta többletet. A nyugdíjskála módosítása azonban – szakmailag indokolt módon – a szolgálati idő függvényében eltérő mértékben csökkenti a nyugdíjakat. Alacsony szolgálati idő esetén az induló nyugdíj összegének visszaesése lényegesen nagyobb, mint magasabb szolgálati idő mellett. A magasabb átlagkeresetűek terhére történő átrendeződés mellett (akiknél a teljes valorizálás kedvező hatását a degresszió kisebb-nagyobb mértékben redukálja) érvényesül tehát az alacsony szolgálati idővel rendelkezők kárára történő átrendeződés is.

Ez utóbbi átrendeződést mérsékelheti a nyugdíjminimum-szabály, amely a skála szerinti összeget „felülbírálja”, ha az kisebb a minimumnál, így a nyugdíjcsökkenés egy részének elejét veszi. Csakhogy a nyugdíjminimum funkciója a jövőben bizonyosan korlátozódni fog. Részben azért, mert a hatályos törvényi rendelkezések értelmében a nyugdíjminimum a nyugdíjindexálásnak megfelelő ütemben nő, ami a reálbér-növekedés időszakában a törvény szerinti úgynevezett svájci indexálás mellett kisebb ütemű emelkedést jelent, mint ahogy a keresetek és a belőlük számított induló nyugdíjak nőnek. Másrészt, ha a nyugdíjminimum-szabály alkalmazásának szolgálati időre vonatkozó feltétele szigorodik (vagyis a mai 20 év helyett esetleg 35 év szükséges hozzá), akkor éppen azoknál az alacsony szolgálati idővel rendelkező nyugdíjba vonulóknál szűnik meg a minimum adta védelem, akiknél a skálamódosítás nyugdíjcsökkentő hatása a legerőteljesebb.

Számításaink alapján egy lehetséges megoldás az alábbi „csomag”:

– a beszámított keresetek „teljes” valorizációja, azaz a nyugdíjazást megelőző év nominális szintjére történő emelése;

– kvázilineáris skála alkalmazása, amely 15 évnél 37,5 százalékról indul, majd szolgálati évenként 1,55 százalékkal emelkedik;

– a nyugdíjminimum alkalmazására legalább 35 év szolgálati idő esetén kerül csak sor, feltételei egyébként változatlanok.

Nyilvánvaló, hogy az egyes tényezők nem egyenletesen, hanem időfüggően hatnak. A skála megváltoztatása azonnal radikálisan csökkenti a nyugdíjakat, és azok az alacsonyabb szinten állandósulnak. Ugyanakkor a valorizáció teljessé tétele a közeljövőben jelentősebb színvonal-emelkedést mutatna, ez a hatás azonban a makroparaméterek csökkenésével évről évre kisebbedik, és csak az évtized második felére stabilizálódhat. Ilyen megfontolás alapján a változtatások együttes hatását 2005-re számítottuk, ahogy ez a szemlélet az egész elemzésen eddig is végighúzódott. Nem tekinthető ugyanis tartósnak a teljes valorizációra történő áttérés jelenlegi erőteljesebb nyugdíjszint-növelő hatása, amikor az valójában csak átmeneti. Ha mégis erre alapozva lenne „nullszaldós” egy intézkedéscsomag az évtized elején, az a további évekre vonatkozóan egyre inkább negatív hatásúnak, vagyis nyugdíjszint-csökkentőnek bizonyulna, és az egész időszakra vonatkozóan tartósan ellehetetlenítené a nyugdíjakat.

A „csomagból” kihagytuk a biztosítási plafon változtatását és a degresszió leépítési ütemének módosítását. A degresszív beszámítás leépítésének gyorsítása csak a plafon megemelésének automatikus „szigorító” hatását ellentételezi, a megszüntetés megcélzott időbeli lefutását és fő arányait nem változtatja meg, sőt, éppen ez szükséges a leépítési ütem magasabb plafon melletti fenntartásához. A biztosítási plafon emelésével járó többletbevétel ennél a kiadásrésznél bizonyosan jóval nagyobb a következő években, bár az intézkedés egyenlege nyilván folyamatosan csökken, ahogy a magasabb plafon hatása egyre nagyobb mértékben „beépül” a nyugdíjakba is. A következő évtizedben keletkező bevételi többlet ugyanakkor fedezetet nyújthat egy, az itt bemutatottnál kedvezőbb skála bevezetésére is.

A valorizálás, a nyugdíjskála és a nyugdíjminimum megváltoztatása együttes hatásának eredményeit a 9. táblázat foglalja össze. Meg kell jegyeznünk, hogy a modellszámítások e változtatások mellett természetesen egyidejűleg érvényesítik a degresszió hatályos rendelkezések szerinti leépítésének hatását is. A táblázat azt mutatja be, hogy 2005-ben csoportonként milyen mértékben térnek el egymástól a módosított szabályok szerint kapható és a jelenlegi szabályok alapján megállapított nyugdíjak, és ez hány nyugdíjast érint. A jelenlegi szabályokon a részleges valorizálás, a mai nyugdíjskála és a 20 év szolgálati időhöz kötött (a törvény szerint évente emelkedő) nyugdíjminimum értendő, a módosított szabályokon pedig a teljes valorizálás, a bemutatott új nyugdíjskála és a 35 év szolgálati időhöz kapcsolt nyugdíjminimum.

2005-re vonatkozóan a nyugdíj-megállapítás elemei együttes változtatásának konkrét, számszerű hatásai a következők szerint foglalhatók össze.

A valorizáció teljessé tétele és a „15 évig 2,5 százalék, afölött 1,55 százalékos skálaváltozat” – a jelenlegi degresszióleépítési ütem változatlanul hagyásával –, a nyugdíjminimumhoz kapcsolt szolgálati időre vonatkozó feltétel 35 évre emelése mellett összességében 0,3 százalékos nyugdíjszint-csökkenést eredményez. A 0 szaldót tehát sikerült szinte teljesen pontosan „eltalálni”. A számítás ennél nagyobb hibahatára és az előrejelzéshez felhasznált makroparaméterek bizonytalansága ismeretében úgy fogalmazhatunk, hogy a nyugdíj-megállapítási szabályok fenti megváltoztatása nagy valószínűséggel érdemben nem befolyásolja a 2005. évi induló nyugdíjak színvonalát.

A 0 szaldóhoz közelálló érték azonban nagyobb belső átrendeződéseket takar. Vannak csoportok, amelyek ezekkel a változtatásokkal sokat „veszítenek”, míg mások – és ez a túlnyomó többség – gyakorlatilag azonos szinten maradnak, esetleg valamelyest – bár csak minimálisan – még „jobban is járnak”.

A változások legnagyobb vesztesei a rövid szolgálati idővel és alacsony beszámítható átlagkeresettel nyugdíjba vonulók lennének. Ők azok, akik a minimumfeltétel szigorodása miatt kiesnének a nyugdíjminimum védelméből, ugyanakkor ebben a csoportban a legnagyobb mértékű a skálaváltozás okozta visszaesés is. Itt olyan esetek is előfordulhatnak, hogy míg a „régi” rendszer alapján valaki megkapta korábbi – a nyugdíjminimumnál alacsonyabb – keresetének 100 százalékát, az új megállapítási szabály szerint a viszonylag alacsony szolgálati idő miatt kiesik a minimális ellátások köréből, és csak a skála szerinti 50-60 százalékot kapná nyugdíjként. Tény, hogy a minimum szigorításával érintettek köre az öregségi nyugdíjazottak között viszonylag kicsi, más ellátások esetében (például a rokkantsági nyugdíjaknál) azonban a minimum módosításához kapcsolódó probléma jóval nagyobb az itt bemutatottnál.

A nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti eloszlásának móduszánál, azaz a 35–39 éves sávban, ahová az adatbázisban szereplő nyugdíjazottak több mint fele tartozik, már csak a felső jövedelemkategóriákban okoz veszteséget az új szabályozás. A legmagasabb kereseteknél ugyanis még 2005-ben is érvényesül a degresszió, így a valorizáció javítása nem képes teljes mértékben kompenzálni a skálaváltozás okozta nyugdíjcsökkenést. A nyugdíjpozíció romlása mindazonáltal e körben csekély mértékű.

A változtatások egyértelmű „nyertesei” (ha ilyen kis mértékű pozíciójavulásra ez a kifejezés egyáltalán alkalmazható) a 40 év feletti szolgálati idővel rendelkező (nem kiugróan magas keresetű) csoportok. Ebben a körben a nyugdíjak emelkedése megközelítené, elérné az 1 százalékot.

Természetesen a vizsgálatsorozat nem tekinthető nagy pontosságú előrejelzésnek. Minden 5–10 éves prognosztizálás megbízhatósága korlátozott. Jelen esetben a felhasznált adatbázissal kapcsolatos fenntartásokat is figyelembe kell venni, valamint azt, hogy a vizsgálat alapjául szolgáló makrogazdasági paraméterek maguk is szükségszerűen bizonytalanok. Jelentős, ellentétes irányú változások kombinációjáról lévén szó, az eredményeket a paraméterek módosulása számottevően megváltoztathatja. Mindezt figyelembe véve is úgy ítéljük meg, hogy a bemutatott vizsgálatok alkalmasak a várható hatások előrejelzésére.