KSZA

2. AZ ELÉRT NÉPESSÉG

A törvények meghozatalának időpontja tehát csak egy tényező a sok közül, amely egy biztosítási rendszer fejlettségét mutatja. Annak vizsgálatával azonban, hogy a lakosság mekkora részét érintették a törvények, már a rendszer hatékonyságára is rávilágíthatunk. Kérdés egyrészt, hogy a törvény kiket célzott meg , a társadalom mely szegmensét akarta bevonni a kötelező biztosítás kötelékébe. A másik kérdés pedig, hogy valójában hány embert (és mely részét a társadalomnak) sikerült elérnie.

A vizsgált, 1891 és 1928 között eltelt időszak törvényeinek céljára jellemző, hogy azok az iparban, kereskedelemben, bányászatban és kohászatban dolgozókat kívánták biztosítani. Az 1907-es balesetbiztosítási törvény pedig még szűkítette is ezt a kört (ami nem jellemző a nyugati rendszereknél): csak a veszélyes üzemekre nézve mondta ki a biztosítási kötelezettséget.

A mezőgazdasági munkások betegség esetén való ellátását a századforduló környékén hozott törvények mind a munkaadóra hárították, akik ezt persze nem tartották be. 1936-ban hoztak törvényt a gazdatisztek kötelező nyugdíjbiztosításáról, majd 1938-ban a mezőgazdasági dolgozók öregségi biztosításáról. Ebből azonban teljes egészében kimaradtak a 2 holdnál kevesebb földdel rendelkezők, valamint a nők.

A magyar rendszer egyik sajátsága volt tehát, hogy a harmincas évek végéig szinte teljes egészében kimaradtak belőle a mezőgazdasági dolgozók. Ez egy agrárországban (akkor is, ha a tízes évektől felgyorsult iparosodást figyelembe vesszük) tömegek kimaradását jelentette az államilag támogatott betegség-, baleset- és nyugellátásból.

Számításaim szerint a századfordulóra a teljes lakosságnak kicsit több, mint 3 százaléka vált biztosítottá az 1891-es betegbiztosítási törvény alapján. Hasonló eredményre jut Susan Zimmermann is az osztrák és a magyar rendszer összehasonlításakor. Ausztriában ekkor a a rendszerbe bevontak aránya majdnem tízszázalékos. [ Zimmermann (1997) számításait lásd a Függelék F2 . táblázatában .] A keresők esetében sem kedvezőbb a helyzet. 1910-re a nyugati rendszerekben átlagosan 27 százalék fölött volt a bevontak aránya, míg Magyarországon 13 százalék. Szembeötlő, hogy Magyarországon az eltelt 40 év alatt csupán mintegy 6 százalékos növekedést sikerült elérni. A keresők esetében pedig Magyarország 1940-ben az 1910-es nyugat-európai szintet sem érte el.

2. táblázat. Betegség ellen biztosítottak aránya a teljes lakosság és a keresők arányában Magyarországon* és Nyugat-Európában (százalék)

Év

Teljes lakosság

Keresők, illetve aktívak**

Nyugat-Európa

Magyarország

Nyugat-Európa

Magyarország

1900

9,00

3,52

17,20

8,89

1910

11,80

5,57

27,28

13,13

1920

19,88

6,02

39,72

12,80

1930

22,90

8,29

48,00

18,02

1940

30,88

10,18

56,83

21,53

* Horvátország és Szlavónia nélküli terület.

** Flora–Alber (1982) nem a keresők, hanem a gazdaságilag aktívak arányában számítják adataikat. Sajnos nem definiálják ezt a fogalmat. Nálunk ebben az időszakban ezt a terminust nem használták, hanem a keresők elnevezést. Ez magában foglalta a gazdaságilag aktív (dolgozó) népességet és az egyéb jövedelmekből élőket is. Ennyiben torzíthat az összehasonlítás.

Forrás: A Magyar Szent Korona… (1912), Az 1930. évi népszámlálás (1941), Az 1941. évi népszámlálás (1947), Az 1941. évi népszámlálás (1975), A magyar társadalombiztosítás ötven éve (1943), Flora–Alber (1982) 75. o.

A keresőkön belül – számításaim szerint – az iparban, kereskedelemben és forgalomban dolgozók mintegy fele volt a tízes évekre biztosított. A fenti kategóriát még szűkítve, ha a gyárakban dolgozó ipari munkásságot nézzük (a korabeli törvények tíz vagy több munkást foglalkoztató és/vagy nem emberi erővel hajtott géppel dolgozó üzemeket neveztek gyárnak), egészen más kép tárul elénk: ott már a kötelező biztosítás bevezetése előtt a többség biztosítva volt! A tízes évekre pedig már 84 százalékra nőtt a biztosított gyári munkások aránya.[5] Ehhez azonban tudni kell, hogy a gyáripari munkásság Magyarországon még a tízes években sem tette ki az ipari munkásság egyharmadát. Az ipari munkásság nagyobbik része tehát kimaradt a biztosításból, a kötelező biztosításba bevont népesség a gyárakban „koncentrálódott”. Ennek miértjére az utolsó fejezetben keresünk választ.

A másik általunk vizsgált törvény az 1928-as nyugdíjtörvény. Ez alapján 1930-ra a lakosság majdnem 5 százaléka vált biztosítottá. Ugyanekkor, a társadalombiztosítási rendszerek gyorsabb fejlődésének köszönhetően, Nyugat-Európában (átlagosan) a teljes lakosságnak több mint harmada, az aktívaknak pedig 60 százaléka vált biztosítottá (3. táblázat) .

3. táblázat . Az öregség és rokkantság ellen biztosítottak aránya a teljes lakosság és a keresők arányában Magyarországon és Nyugat-Európában (százalék)

Év

Teljes lakosság

Keresők, illetve aktívak

Nyugat-Európa

Magyarország

Nyugat-Európa

Magyarország

1930

36,66

4,84

60,22

10,51

1940

42,85

7,62

67,50

16,13

Forrás: lásd a 2. táblázat forrását és A magyar társadalombiztosítás ötven éve (1943) 44. o., Flora–Alber (1982) 76. o.

1940-re a különbség még nagyobb: míg Magyarországon a lakosság 8 százaléka sem tagja a nyugdíjbiztosítási rendszernek, addig Nyugat-Európában ez az arány 42,8 százalék. Az aktívaknak ekkorra már 67 százaléka vált ezekben az országokban biztosítottá. A különbség óriási. Az 1940-es évek háborús intézkedései és az infláció aztán teljesen elmosták a magyar nyugdíjrendszer alapjait is.

Ha a részleteket nézzük, Magyarország lemaradása a Nyugattól hatványozott mértékű. Az 1930-as adat még hátulról közelíti Franciaországot (lásd az F4. táblázatot ). Az összképet Magyarország számára az javítja, hogy ekkor még Finnországban és Norvégiában nem létezett kötelező nyugdíjbiztosítás. A teljes lakosság négy-öt százalékos ellátása azonban alig magyarázható. 1940-re teljesen leszakadtunk a nyugat-európai országoktól. Ekkorra a „későn érkező” Norvégia és Finnország is bevezetik a nyugdíjbiztosítást, és egyből bevonják az aktívak szinte teljes körét. A többi országban is legalább negyvenszázalékos a biztosított aktívak aránya, és a legrosszabbul teljesítő franciáknál az össznépesség majdnem negyede tagja a nyugdíjrendszernek.



[5] Forrásként itt a gyáripari felvételek szolgáltak. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek nem mindig vethetők egybe az általam egyébként használt népszámlálási és társadalombiztosítási statisztikákkal, hiszen teljesen más kategóriákkal operáltak (és más célból készültek).